Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Az ukrán hatóságok adócsalás vádjával hallgatták ki.
Újabb kihallgatásra idézte be Petro Porosenko volt elnököt augusztus 12-re az ukrán Állami Nyomozó Hivatal (DBR) – közölte szerdán Makszim Bilouszenko, a hatóság sajtóosztályának vezetője.
Az illetékes az Ukrinform ukrán hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ezúttal a volt ukrán államfőt abban az ügyben hallgatják ki, hogy „történt-e adófizetés elkerülése”, amikor megvette a Prjamij hírtelevíziót. Korábban Porosenkót tanúként hallgatta ki a nyomozó iroda július 25-én egy üzemeladással kapcsolatos pénzmosási gyanú miatt. Akkor a volt elnök újságírók előtt kijelentette, hogy ellene a DBR nem folytat semmilyen eljárást. Roman Truba, a nyomozó iroda vezetője ugyanakkor ezt cáfolta, mondván, hogy 11 olyan bűnügyben folytat vizsgálatot az általa vezetett szerv, amelyben Porosenko valamilyen formában érintett.
Porosenko ellen Andrij Portnov, a 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök egykori hivatalvezető-helyettese tett tucatnyi feljelentést azután, hogy májusban visszatért Ukrajnába. Porosenko azzal vádolja a nyomozó irodát, hogy összejátszik ellene Portnovval. A volt elnök korábban kijelentette, hogy a Prjamij hírtelevíziót érintően indított nyomozás szerinte a szólásszabadság megsértése. A nyomozó iroda közölte, hogy vizsgálatot indított Porosenko ellen annak kiderítésére, hogy a volt ukrán államfő tavaly a Maldív-szigeteken inkognitóban tett nyaralása során a vele utazó személyekkel együtt nem követett-e el jogsértést, pontosabban hamis papírokkal utazott-e ki Ukrajnából, vagy a sajátjaival. A volt elnök Európai Szolidaritás nevű pártjának sajtószolgálata kedden kiadott közleményében azt állította, hogy Porosenko sohasem használt hamis iratokat utazásaihoz, és a gyanúsítást Portnov „agyszüleményének” nevezte.
(MTI)